Mi történhetett???

Felüdülés! Éppen leszokóban lévő TV függőként tavaly azon gondolkodtam, hogy mi motiválja a „lineáris” tartalomgyártókat a töménytelen mennyiségű alpári szemét gagyi hányadék műsorok gyártására olyan mennyiségben, mit az az utóbbi években látható volt.
Minden ilyen ÁBC utolsó betűje utáni kategóriás műsorba belenéztem, mert érdekelt, mi az a szint ami alá, még alá lehet menni. Szerencsére mindig volt mit tanulni és ahogy az évek során kikoptak a vidéki kocsmákban összeszedett magyar retkek, úgy vándoroltak be műsorok „szórakoztató” világába a külföldi, jellemzően románia alsón összekapart levedlett útszéli eszkortok, akik már a nyelvhasználattal is bajban voltak de még éppen annyira tudtak magyarul, hogy 5 koktél után még ki tudták, mondani, hogy „b+ g_ci”.
Az elmúlt évek párzós vagy önégetős médiatermékei után, a jobb érzésű Tv függő bizony felkaphatta a fejét az utóbb elkezdett két műsoron, ahol is a két kereskedelmi csatorna prosztósági versengése átcsapott az értelmesebb műsorok készítésének igényére. Sejtelmem sincs, hogy hogy lehet az, hogy két konkurens csatorna, egyszerre kap a fejéhez és mondja, hogy mától nem akarok szart ömleszteni a népre vagy, hogy adjunk valamit azoknak is akik nem tartoznak ahhoz a 90%hoz akik elcseszett párzórituálékat követő műsorokra vágynak.
Lényeg a lényeg, hogy a nemrég bemutatott két új műsor, merőben szakít az eddigi felhozatallal.


Az RTL Ugrálós vetélkedőjében már nem levedlett, olcsó sikátorokban botoxosított, 20 centis körömmel felvértezett, hiányos fogsorú, de silány szilikonnal lent, fent megtolt agyhalottaknak kell egy medence parton versenyt figanii valakinek a fülébe, hanem bizony olyan kérdésekre kell válaszolni, hogy pislog e a kígyó. Zseniális. Ennek megfelelően már nem kell leutazni a stábnak albánia még éppen magyarul beszélő utolsó falvainak krumpliföldjeire, „versenyzőket” bezsákolni, akik mind mind „vállalkozó”, „diák” meg még ki tudja milyen megfoghatatlan kitalált tudással rendelkeznek, hiszen mégsem írhatják ki hogy „levedlett eszkort” vagy „kiöregedett retek”, vagy „agyhalott gyúrós”. Ebben az ugrálós műsorban már vannak rendes foglakozású, hétköznapian kinéző „normális” emberek akik simán szembe jöhetnek a metrón, és észre sem vesszük őket, mert simán tudnak élni, 30 centis szempillák, virsliszáj és homlokra tetovált pénisz, vagy turul nélkül is.
Szóval az RTL képes volt összehozni így 2024-re ismét egy tudás alapú vetélkedőt ahol azért még bejöhet a tippelős szerencse de nem elég az eddigi „felpippantói” előélettel szerzett tudás. Itt bizony valami elvégzett alsós, iskolai osztály sem árt.
Nézzétek mert tök jó műsor!


Nem mehetünk el szó nélkül a konkurens TV2 mellett sem, ami a zálogos kincsvadászós műsorával hozta el az értelmet, az eddigi mélypontok után, igaz amilyen mélyre sikerült levinni a szintet, egy sima szünetjel vagy monoszkóp sugárzása is egy komplett szellemi felüdülés lett volna, ehhez képest összehoztak néhány értelmes embert akik szintén „rendes” munkával letettek valamit az asztalra és komolyan mondom minden szavuk egy kincs! JarJar, a műsorvezető, kalimpálásával ugyan kissé kilóg a képből de határesetnek elmegy, a jelen lévő licitálók olyan magasra teszik a lécet, amit az eddig virsliszájon és szilikoncsöcsön nevelt néző nem is nagyon ért. Azok a megnyilvánulások ahol a tudás, az elegancia, tapasztalat találkozik a humorral, mennyire tájidegen és érthetetlenek lehetnek a „kőgazdag agyhalottak” vagy a „megszottyadt gazdag feleségek” célközönségének.
Iszom minden szavukat, tudásukat, és képességüket ahogy egy tárgyról beszélnek, és ahogy szépen kulturált és illedelmes módon értékelik azt a tárgy tulajdonosai felé, legyen is az bárki.

Szinte elképzelem, ahogy az ország úgy 90%-a simán lefagyott a két műsor első adása alatt. Jó ég sehol egy kilógó herezacskó? Nem kell részegen ráhányni a másik mellkasára? Nem kell nézni a kellemetlen jelenetet ahol a kiválasztott randizni kényszerül a büdös szájú, fogatlan jelöltekkel kellemetlen kérdésekere válaszolva öt perces csendek után?!

Igen, mellebe vágó egy élmény az elmúlt évek szintje után, kicsit olyan mintha kutyáknak hirtelen .NET vagy C++ kódolást kellene nézni a hozd vissza a csontot és kapard el a kakád helyett. Részemről az éppen leszokás útján, ez bizony nem volt egy újabb lökés a kikapcsolás felé:( Hamar visszapattantam a két műsor elé ) Igaz az egyik olyan időben van amit még nehéz meglépni, így a későbbi műsor szokott nyerni. Ebben még fejlődni kell az RTL-nek, ahol furcsa trend, hogy az értelmes műsorokat direkt olyan lehetetlen idősávban adják ahol garantáltan ember nem fogja látni, de ha az acél, hogy minden kis pice-pöce csatorna beelőzze akkor teljesen érthető.

Emberek, két olyan műsor, ami vélhetően egy ideig nem lesz! Nézzetek bele mindkettőbe, tippeljétek meg, hogy pislog e a kígyó, ahol a műsorvezető kiléte is garancia az igényes és vicces, tudás alapú vetélkedőkre, vagy hogy mennyit érhet egy Biedermeier utazó toalett és hogy mennyi elegancia, tudás sugárzik Fertőszögi Péter vagy Katona Szandra megnyilvánulásaiból vagy Fejes Tamás zseniális néha meglepő és pontos érték ítéleteiből.

Kicsit most úgy érzem, van remény a lineális szartengerben.