Kicsit lecsillapodva bár…

Tesla Ronay Gabor

Abban a szerencsés helyzetben voltam nemrég, hogy élőben sőt nagyon is élőben egész közelről próbálgathattam egy igazi, élő dübörgő valódi…… tadammmmm TESLÁT. Nem, nem egy 90es évek elején gyártott Tesla magnót. Egy igazi 2013as Tesla elektromos autót.

Eltelt pár nap, kicsit csillapodott a hatás de azért eléggé felejthetetlen élmény maradt.

 

Tehát a Tesla az egy igazi full elektromos autó, annak minden jó és rossz tulajdonságával. Mint egy troli csak kisebb és luxus kivitelben. Itt álljunk meg azért egy kicsit. Aki ment már trolival, és olyan sofőrrel aki még úgy érzete, hogy  az a sárga jelzés nem is neki szól, érezhette már azt, hogy egy enyhe gázadás egy elektromos járművön milyen gyorsulást képes okozni.

Szorozzuk meg a trolit 10-el és próbáljuk elképzelni milyen amikor a kb 500Nm nyomaték nulláról indulva beleprésel minket az az ülésbe. Nem mindennapi érzés az biztos még úgy sem, hogy a csúszós talajon, szakadó esőben a kipörgésgátló is elvérzett, ezek után nem biztos, hogy  száraz időben aszfalt pályán ki merném próbálni. Mi van ha elájulok közben:) (Talán mégsem:) )Akik utaztak repülővel felszálláskor érezhetnek hasonlót, de az sem közelíti ezt meg, talán  egy vadászpilótának lehetnek ilyen vagy ennél durvább élményei (és más elektromos autó tulajdonosoknak).

Külsőre az autó szép. Szerintem. Igazi sport autó kinézete van, vannak benne szép hajlatok kecses ívek és néhány felesleges dolog:)

IMG_20140425_101614_filtered_k IMG_20140425_162001_k IMG_20140425_102250_filtered_k

 

 

IMG_20140425_101733_filtered_k

Ilyen a kilincs ami érintésre kiemelkedik az ajtó síkjából, és éles fehér fénnyel világítva sötétben is könnyen megtalálható. Ráadásul a formája sem szép. Minek is ilyen rá? Oké légellenállás miatt de amúgy csak feleslegesen tologatódik ki meg be amikor simán le is hagyhatták volna. Kilincs 2014ben?

Másba nem nagyon tudok és nem is akarok belekötni mert az autó még mindig lenyűgöz, csak azért mondok néha „rosszat” hogy ne legyen olyan érzésem, hogy elájulok tőle.

A belső, elegáns full bőr, elektromos ülés mozgatás, kényelmes bár magam mögé nem ültem be. Valamint két tv. Szó szerint. Egy a hagyományos műszerfal helyett, egy pedig a közép konzol, egyik kb.  13” kijelző 16:9,  a másik ugyan ez csak ránézésre kb. 15-17”ban. Rajta tetszés szerint állítható a nézet és a figyelni kívánt adatok halmaza. A tolató kamerától a rádió frekvencián át a légkondi kapcsolójáig mindent onnan tudunk elérni. Grafikája átlátható,letisztult pontosan illik az autóhoz, akár ki tervezte az Uit nekem bejött.

 

Természetesen érintő képernyő, más gombot / kapcsolót ne is nagyon keressünk kivéve a kötelező bajuszkapcsolókat amik közül a jobb oldali az amivel meg tudjuk mondani az autónak, hogy előre vagy hátra szeretnénk e menni.

És ez az a menés amiről az elején írtam, valami eszméletlen jó és halk, már csak azért is mert ebben az autóban nincs olyan felesleges dolog, hogy motor zaj kreáló elektronika, így olyan halkan tudunk bárki mögé lopakodni, hogy el nem tudom mondani, már már veszélyesnek éreztem azt, ahogy észre sem vettek. Ja amúgy teljesen hangszigetelt az autó ami az ablakok felhúzásával majdnem süketszobai csendet teremt az autóban.

IMG_20140425_102012_k IMG_20140425_101908_k IMG_20140425_102344_k

Mert hogy motorzaj ugye nincs, nem csikorog nyikorog perceg semmi… A rádió szól nem is rosszul, hangszóró van bőben.

Gondoltam megnézem a motort. Háá háááá háááá, a nyitott „géptető” alatt egy poggyásztartó. Azaz egy luk, amibe kellemesen befér kb. egy bőrönd meg köré néhány apróság. Nem versz át nézzük akkor a csomagtartót, akkor is megnézem a motort. Nézném hátul de ott meg egy nem túl nagy csomagtartó, persze hisz jórészt akku, de fel lettem világosítva, a csomagtartó alja felhajtható és ott még van hely. De hol akkor az akku és különben is, mit is néznék igazából egy megtermett villanymotoron, ami csak csendben teszi a dolgát.

 

Az ára, mire ideér meg mindennel (áfa tefa köfa ilyen adó meg az adó adójának az adója ) ez a modell kóstolja a 100e$-t. Ezért sem volt magyar rendszám az autón, meg is tudom érteni! A gyártó oldalán azért már megfizethető áron is vehetünk olyan autót ami 230V-ról 4 400V-ról 2 óra alatt ismét alkalmas 3-400 km megtételére. Gyengébb felszereléssel ugyan de semmivel sem rosszabbat.

Ez itthon, országon belül több mint elég, de mondjuk a határt már nem lépném át vele szívesen, mert ki tudja mi van ha leállok és nincs a közelben egy ház ahol pár órára befogadnak, különösen nem indulnék el vele tőlünk keletre ahol még az út is nagy szám nem hogy a stabil áram.

 

Összességében én ebben látom a jövőt, a Prius az 5-7 liter körüli (hahhhaaa) fogyasztásával sosem volt a kedvencem de ezek után még inkább nem értem a létét.IMG_20140425_105116_k

Az autó drága. Szerintem. Ennyiért lehet kapni hatalmas, csillagos meg karikás autókat amiket nem vennék meg de ha kötelező lenne ezt az árat autóra költeni akkor nem gondolkodnék, más szóba sem jönne. Nagyon tetszett. Az hogy mehettem vele olyan volt mint amikor kiskoromban ülhettem egy vadászgépben. Azóta sincs vadászgépem de nem felejtettem el:) Köszönet MJ-nek aki összehozta a randit, SzM-nek aki lehozta az autót és az autó számomra ismeretlen és kifejezetten jó fej tulajdonosának aki érzésem szerint, azon felül hogy megtehette (megvehette),és  még oda is adta , gondol a föld jövőjére is , valamint a saját zsebére hiszen amerikai fórumokon többen kiszámolták, hogy más autókkal összehasonlítva, (nyilván a tankolást) X év alatt mennyi pénzt füstölünk el, míg ezzel a tizedét sem max az áram előállítása okozhat fejtörést.  Tehát csak megvenni drága:) eltartani már korántsem. Nagyon nagyon tetszett…..!!