Faszom egy Kedd…

Azt gondolná az ember, hogy a hétfő a hét legrosszabb napja, mert hirtelen belecsöppenünk a lagymatag hétvége után, a múlt hét el nem végzett munkái és héten ránk váró munkák egyvelegébe.

Már elmegy a kedvünk mindentől. A Kedd már az erős kezdés szokott lenni, beletörődve a ránk váró megoldandókba.  Ha ha. Már ha nem így indul a nap:

Mert ugye kis naivan hosszas könyörgés után engedtem a frissítéseket, mert untam már rányomni, hogy majd majd. Meg ugye van volt ez a WannaCry para is szóval biztos ami nem biztos alapon, hát végre csinálja.

Win boot hello

Win boot hello

Nem is lett volna baj, ha ez után nem 35 percet néztem volna a semmit vagyis a revertinget… Csak sikerült neki végül is egy hosszú kvzás megvolt közben. Kétszer is. Aztán már bele is csaphattunk a lecsóba  munkába, helló ez a nap jól kezdődik.

Aztán kissé sietvén távozva, (piszkosul benéztem az órát) hazafelé tekerve, furcsa érzés kerített hatalmába éppen félúton a start és a cél állomások között. „ÓÓÓÓ hogy bassza meg a kurva élet! ” felkiáltással fékeznem sem kellett mert már magától is megállította a vasat a tök lapos hátsó kerék.

(Amióta az eszemet tudom kerékpározom. Az első defektet otthon kaptam a kemping biciklimen, az durrant akkorát hogy majdnem berosáltam, de csak röhögni tudtam rajta. Azóta letekertem jó pár ezer kilométert és elmulasztottam vagy 25-30 évet, és két kerékpárt de soha nem volt többet ilyen defektem.  Az előző vason talán ha 4x cseréltem belsőt. Sunyi tüskéknek és rajzszögeknek köszönhetően. Külsőt pedig egyszer a ~20év alatt (igen a Schwalbe külsőt eltettem mert jobb állapotban van mint amit akkor gyorsan venni tudtam egy azóta megszűnt átbaszós budai bringaboltban, Kenda-t. Szóval nem volt túl sok élményem ezen a téren.)

Ez azért piszok gáz, mert ebben a hónapban már a HARMADIK kurva defekt, és mint most is „felkészülten” profi módon, tartalék belső (nélkül) álltam az Árpád-híd pesti lehajtójánál.  A forgalom zaja nyomta csak el anyázásomat. Mert az azért volt. Nézem a kereket keresem a sunyi kis rajzszöget, tüskét vagy mifaszt, (legutóbb egy gyufafejnyi törött üveg) ami a legnagyobb sietésem közbe megállított, de amikor megláttam a „kis mifaszt”!! Nem hittem a szememnek. Hát íme lássátok feleim szümtükkel, mert szó szerint ez felért egy halotti torral/beszéddel, ez a szar rituálisan kivégezte a belsőmet, és hagyott nem kis nyomot az amúgy szerintem full legalja Kenda külsőmön:

Ez meg mi??? Kilógott vagy 2-3centit, azon gondolkodtam hogy hogy nem akadt meg a vázon a hátsó villák kereszt merevítőjénél.

Aztán elkezdtem kihúzni és nem hittem el. Mint amikor a bűvész a „szájából” húzza ki a kendőt és már vagy 20 méter kihúzása után még ennyi kijön…

Íme a „kis mifasz”, egy szabályos 17,5 cm széles térőkő mellett. Látszik, hogy szépen megmunkált, mindkét végén „eldolgozott” 7-8 cm hosszú „kis” izé.

Jó lenne ha valaki elmagyarázná, hogy egy ilyen cucc, hogy tud olyan helyzetbe kerülni, hogy hátsó kerékkel ( ez amúgy tök fura, eddig csak hátsó defektem volt) átmenve ez, így beleálljon a gumiba?!?…

Nem egy fáról leesett tüske, vagy elhagyott (direkt) rajzszög, hanem egy mindkét végén „kidolgozott”, 7-8 cm hosszú 3mm vastag basz.

Nem tudom mi ez de kollégám szerint csak gondosan kihelyezve lehetséges belehajtani úgy, hogy az ilyen kárt okozzon. Lehet. És köszi szépen.  Íme az e havi „termés”,  két Continentál ( egyik sem élte meg az egy hónapos kort) és a legújabb egy olasz valami, összesen 4800 Ft értékben….. ami már egy fél bérlet ára.

Piszok drágák. Azért azt hozzá kell tenni, hogy mindkét esetben sikerült egy egy bringás bolt 500méteres közelébe kerülnöm. Tehát kis tolás, vásárlás belső csere, pumpálás és már egy laza 20 perces és ~1700 Forintos kitérő után mehettem is tovább…

Szóval egy jól kezdődő nap a lehető legtutibban folytatódott, és persze hálás vagyok, hogy nem egy moszuli ház romjai közt éh halok éppen de azért bassza meg ez a Kedd….