“Ottó! Etté? NEM, kettő!”

Szóval.

Köszönet mindazoknak akik jelezték, hogy a mögötte szó, még az új magyar helyesírási normák szerint is megmaradt kettő darab T-vel a belsejében.
Hülye poén tudom, de úgy gondoltam, hogy ha nagyjaink megengedhetnek valamiféle kis laza Kazinczyskodásos nyelvújítósdit, akkor én az átlag polgár is kicsit a magam szerény módján szeretnék ehhez hozzájárulni.

Így lettem első és utolsó álamfő, (pontos idézet nagyjainktól) és az oly sok káoszt okozó ( szerintem teljesen feleslegesen összezavaró két külön Lyelölése ugyan annak a hangnak…) j-betűk…  adták az ötletet, hogy ha nagyjaink újíthatnak akkor, Én sem veszem a fáradtságot, hogy a Libre Office által gondosan pirossal jelölt szavakra odafigyeljek. Mert ha már tényleg hülyék vagyunk (jó nagy arccal büszkén) , legalább hagyatkozzunk az egyik legjobb helyesírás ellenőrző rendszerre. Illetve dehogy tegyük ezt. Különösen nagy nyilvánosság előtt, teleszájjal vigyorogva, és míg Pali bácsi áLLmában sem gondolta volna, hogy kedvesen odafirkantott ( hoppá, nem volt a közelben egy számítógép, kézzel kellett írni !! bónusz nehezítés) szavai legendává teszik, addig eme két remek asszony már gépestíve adta azívet a hülyeség oltárán. Ami annak tekintetében kifejezetten szomorú, hogy sem a gépet nem vették figyelembe ami nyilván jelezte ( bocs a notepad nem..), sem azt a több tíz kollégát akik nyomtatás után szóltak nekik (nyilván) , hogy aranyoskáim, az ott úgy nem jó. Mert valahol titokban bízok benne, hogy ezt valaki észre vette, jelezte, vagy nem mert/ nem vették figyelembe…

Szóval tök mindegy. A lényeg, hogy van itt olyan hiba, amit elírok, nem veszem észre, vagy rossz szó szerepel, adott helyen és azt ugye nem javítja semmi, ha jól van írva, és van olyan hiba amit nagyjaink, elődeink tiszteletére szándékosan fejlesztek, jól látható, megrökönyödést okozó helyeken, ahogy azt, nagyjainktól látom. Mert ez az út egészen biztosan sikerre vezet. Mint láthatjuk.

Mindenkinek szíve joga eldönteni, melyiket látja éppen, ha meg nem esik le a béna görbe tükör, szabad hüJének tartani, sebaj, politikusnak, áLamfőnek még jó leszek.

( a képeket az indexről szedtem,  mint hasznos történelmi korlenyomat forrás, bár jelzem, ott is néha kikapcsolják az elírt szavak aláhúzása opciót a szerkesztőjükben… a kivetült gondolatokat magam faragtam!)